Túra Tábor Zalában 2. nap

Az út nagyon sokáig ilyen kavicsos volt.
Szóval a reggelem – a múltkori történetből kiderült -, nem volt valami frissítő. Ugyanakkor nagyon lelkes voltam, mert erdei, hűvös és előreláthatóan sáros utak vártak minket, ami miatt bizseregtem. Kellemes reggeli után, laza nyergelés és két lábon vezettük le a hegyről a lovakat, mert nagyon lejtős volt a talaj és végig beton kaviccsal megszórva. Így a többi lovas is inkább földről vezette lovát. Gyors patapucolás után lóra! És vágjunk neki! Tényleg csodás erdei részek következtek, csak az út továbbra is kaviccsal volt teli, így jómagam elég gyorsan leszálltam megint a lovamról. Ó, megjött a sáros rész is, ahol csúszkáltunk kicsit, néhol erős szakmai szavak is előkerültek, amit felnőttek körében fogadnak csak el a mesteremberek, és valójában inkább szól a feszültég levezetéséről, mint sem a technikai megoldásokról. De működik, ez a lényeg. Hű, az erdő illata, a színek, a frissítő levegő. Ez nagyon kellemes volt.
A dombtetőre felérve mindenkinek megtetszett a látvány. Sajnáltuk az erdőt, de így legalább gyönyörű kilátás tárult elénk.
Az aluljáró látványa felbecsülhetetlen volt.

A hosszúra nyúló erdei sétánk közben nyilvánvalóan elnéztem egy utat és ugyan kilyukadtunk a főút mellé, de az autóútjaink ismert kerítése állt előttünk (mondjuk szerencsére is). 

Előzetesen férjem motorral körbejárta a területet, így telefonos segítség következett. Elmagyarázta, hogy haladjunk visszafelé és tényleg menjünk le azon az úton, ahol amúgy nem akarnánk, és tényleg arra lesz a jó út. De tutira, nem baj, hogy keskeny, hogy csúszik, hogy csak autók járták ki. Bízzak benne és megtaláljuk az aluljárót. 

Nos, megtaláltuk. A fent említett szakkifejezések sokasága itt is megjelent, és ennek köszönhetően a lovaink extra készséggel ereszkedtek alá. Nagyot koccintottunk a müzliszelettel, amikor alábújtunk az építménynek. Innen már csak a pirosat kell követni. Naja…

Szóval megláttuk a szemkáprásztató piros jelet, ami naaaagy és élénk, modern és szuper látható. De tényleg! Csakhogy utóbb kiderült, hogy akadt ott másik piros jelzés is. Kicsit régebbi, kicsit kopottabb, kicsit totálisan máshogy nézett ki, de a kedvencem akkor is az volt, hogy csak az egyik irányból volt látható. Kitaláljátok, hogy melyik irányból? Nyilván nem abból, amerre mi haladtunk… 

Így történt, hogy még egy kerülőt tettünk, de viszonylag hamar kiderült a turpisság. 

Az ilyen látványokért azért jó lóhátra pattanni.
Amikor tutira megtaláltuk a piros jelet. És nem, sajnos nem azt a böszme nagy piros nyilat kellett követni. Hanem kutatni akárhol a piros, kicsi csíkot.
Mi a hiba a képen?

Végre elértük a célunkat, Nemesapátit. 

Az egyik legviccesebb jelenet a tábla utáni területhez kapcsolódik. Ugyanis itt hevert egy sörösdoboz a földön. Ihar lovam ezt a lábával megkoccintotta, és egy hátrapasszal Jutashoz lőtte. Jutas kihasználva a helyzetet, páros lábbal rúgott felé, szinte vetődve. 

Még nem voltunk annyira fáradtak, még lelkeseknek tűntünk. Oly annyira, hogy a vendéglátóink lovaspályáján gyakoroltunk egyet egy e havi versenyünkre.

A sátrazásunkat csak a meztelencsigák keserítették meg: elalváskor rendesen hallottuk, ahogy a csigák másznak a sátrunkra. Ugyanakkor minden másra nem lehetett panaszunk. 

Roflics Fanni

Kövess minket!

Facebook Instagram Link Youtube

Vélemény, hozzászólás?

További cikkeink