A Junior Lovas Magazinról
A Junior Lovas Magazin 2023. januárjában született újjá.
Eredeti neve Junior Lovas Nemzet volt, mely újság 2010-ben indult nehézkes karrierjének útjára, akkor még nyomtatott formában 2013-ig. Egy hosszabb szusszanás után, 2021. januárjában pdf formátumban, online jelent meg az újság. Ez az utazás is több nehézséget szült, így 2023-ra új névvel, új lendülettel és új ötletekkel, a mai formájában büszkélkedik.

Csapatunk
Roflics Fanni
Főszerkesztő, lovasedző és pedagógus

2001-ben ismerkedtem meg közelebbről a lovakkal, tábori élményként. Felkerestünk egy lovardát, ahova sajnos csak egy évig tudtam járni, mert az oktató saját lovardát alapított. Akkoriban nem volt még elterjedt a mobiltelefon, így nagyon izgalmas nyomozás után, postai úton találtam meg az oktatót, majd 2010-ig jártam lovagolni hozzá.
Ezután egyetemre kerültem és kitárult a világ: megismerkedtem sok-sok módszerrel, jártam kurzusokra, egyéni edzésekre, hobbiból meglátogattam sok lovardát. Millió könyvet olvastam és szorgalmas olvasója voltam a lovas szakújságoknak is. Az újságírás, a nevelés, lovak, mindig nagyon érdekes témakörök voltak számomra. Ezért találkozunk olyan sűrűn veletek itt, a Juniornál!
Szakács Nóri
Grafikus és szerző

11 éves koromban ismerkedtem meg a lovaglással.
Rajzolni már hamarabb kezdtem, aminek a fő témája mindig is az állatok voltak és természetesen főleg a lovak. Általános iskolás koromban és gimisként is szívesen ütöttem el az időt a közeli lovardában.
Szeretek kipróbálni új dolgokat, emiatt lovaglás terén is igyekszem minél több információt szerezni, tanulni.
A Junior szerkesztőségével úgy kerültem kapcsolatba, hogy láttam a rajzpályázat hirdetését. Gondoltam rajzolni kell, ráadásul lovat, na ezt nekem találták ki! 2 hónapban is indultam, miután Fanni megérdeklődte, hogy amúgy nincs-e kedvem képregényt rajzolni az újságnak?
Nagy megtiszteltetésnek éreztem, rá is bólintottam, és így 2020 tavasza óta a csapat tagja vagyok. 🙂
Csikós Boglárka
Web- és marketing menedzser, lovaskultúra oktató

Amióta az eszemet tudom, mindig rajongtam a lovakért, amire nem lovas családban felnőve mindig csak egy „majd kinövi, mire felnő” legyintés volt a válasz. Úgy tűnik, a név mégis kötelez és örök gyerek maradok, mert azóta lassan a szakmámmá is válik ez a csodás hobbi. 🙂
14 éves korom óta lovazok kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert saját lovam nem lehetett és nagyon nehezen tudtam jó edzőket (és alkalmas lovakat) találni, akik megfelelő szakmai színvonalon és kellő türelemmel, a céljaimhoz igazodva tudtak volna oktatni és segíteni az előrehaladásban.

Néhány évvel ezelőtt viszont végre megtaláltam a számomra tökéletes edzőt, így azóta bele tudtam vágni lovas irányú szakmai tanulmányokba is. Noha főállásban IT és online marketing területeken dolgozok és a Junior csapatát is ezekben erősítem, „mellékállásban” elvégeztem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lovaskultúra oktatói képzését, így végre a legmagasabb szakmai színvonalon tanulhattam a lovakról, lovaglásról, oktatásról, és személyesen találkozhattam a hazai lovasélet legkiemelkedőbbjei közül számos kiváló szakemberrel, hogy tanuljak tőlük erről a csodálatos életformáról.

Kücsön Réka
Szerző
Kücsön Réka vagyok, gyógytornász-fizioterapeuta, lovasedző. Kisiskolás koromban vitt el édesanyám először lovagolni, akkor el is dőlt minden: azóta a lovarda a második otthonom, a lovak a második családom.
A „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre elég korán a lovasedző volt a válasz, majd ez végül kicsit később dőlt el, mikor tudatosodott bennem mekkora felelősség egy ló és lovas munkáját segíteni, nekik irányt és példát mutatni.

Véleményem szerint a lovaglás egy életforma, nem a lovon töltött 30-60 percről, vagy a megnyert szalagokról és kupákról szól… Hanem a kemény munkáról, a hóban-sárban lovardában töltött órákról, a lovakkal átvirrasztott éjszakákról… Ennek része az is, hogy folyamatosan tanulunk: a lovakról, az életükről, a testük működéséről… Az emberekről, önmagunkról, a lelkünkről és a testünk működéséről…
Ezért választottam a gyógytornász szakmát is: hogy még többet megtudhassak az emberi test működéséről, s a tanultakkal másokon segíthessek, másokat taníthassak.

Szőllős Judit
Szerző

Állatasszisztált intervenciókkal és energetikai kezelésekkel megtámogatott gyermekpszichológiai és pedagógia fejlesztés.
Protovin Tímea
Szerző
Lassan húsz éve, hogy a gyerekkori álom aktív lovazás, és hivatás lett.
Eredeti szakmám révén etológiával foglalkoztam, így egyenes út vezetett a lókiképzéshez. Sok mindent autodidakta kellett megtanulnom tapasztalati úton, de ez alapozhatta meg a későbbi lovas szakmai utazásomat.
Lovas végzettségeim szerint túravezető és fejlesztő vagyok, mindkettőben tevékenykedtem aktívan, valamint ló-lovas párosok képzésében, ám egy pár éve a tenyésztésre kezdtem helyezni a fő hangsúlyt.

Mivel a kezdetekkor vadlóként élő lovak között szocializálódtam, így rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem ilyen lovak és csikók képzésével, amit a saját ménesemben igyekszem kamatoztatni.
Szívem csücskei a a kunfakók és a hidegvérűek, akikkel kapcsolatban bármikor szívesen válaszolok bármilyen kérdésre.